2010. március 13., szombat

Szellemi javak áruba bocsájtása


Egyesek úgy gondolják hogy egy megvásárolt könyv elolvasása megspórolja számukra azt a fárasztó utat, hogy a különböző nézeteket saját magukon megtapasztalják...

A spirituális út bizony, sokszor nehéz próbatételek elé állítja az embert, mert a lelki és az anyagi világ teljesen ellentétes alapokon nyugszik. Odafenn alig várja egy lélek, hogy leszülethessen az állandóságból a változó világba. Az anyagi világban viszont a legtöbb ember nyugodt, békés életre törekszik. Sokaknak, akik lelki úton vannak, hatalmas gondot jelent a pénz, a gazdagság elfogadása. Az a tévhit azonban, hogy csak szegénységen keresztül lehet elérni a magasabb szellemi, lelki dimenziókat, szerencsére már kezd feloldódni. Nézzük, hogy látja ezt a problémát a tanító:

"Ahhoz, hogy valami kijusson a világba biztos, hogy üzleti alapok kellenek és üzleti alapokon kell, hogy szerveződjön. Ez nem baj, sőt így kell lennie! Ebben a világban farkastörvények uralkodnak és mindannyiunknak ki kell fizetni a gáz, villany stb számláinkat. Ha ez nem lenne így akkor elmehetnénk tibetbe hamut szórni a fejünkre. Igen, az csúcs lenne ha már ingyen adhatnánk amink van. Én értem mi zavar ebben bárkit és megpróbálom leírni. A szellemi javak áruba bocsátása!

Vegyünk egy példát: sokan pl. az asztrológia tudományát könyvekből vagy külömböző kurzusokon tanulják /én is! /tehát valamilyen kialakult véleményt nézetet másodkézből szereznek be. Ezáltal ugyanúgy jutottak szellemi kincsek birtokába, ahogyan a péknél megveszik a kenyeret. Abban az esetben ha ez az áru egy mélyen gyökerező életfolyamat által ( legyen az többéves élettapasztalat vagy terápia ) nem járja be a lélek útját is, nem csapódik le benne a tapasztalat, és nem kap a lélektől bizonyosságot, jóváhagyást és ellenőrzést, akkor soha nem válik az ÉNT ÁTHATÓ SZELLEMI TULAJDONSÁGGÁ, hanem marad az, ami mindíg is volt: egy áru.

Tehát különbség van abban, hogy valaki valamit hogyan ad tovább...az az író felkínálhatja és továbbértékesítheti, de ha nem ő állította elő és nem ő töltötte meg élettel, akkor ebben a folyamatban ő valóban csak egy kereskedő. Mesélhet ő bárkinek bármilyen hihető és elfogadható dologról: ha ő maga azt soha nem élte át és nem ellenőrizte a maga életében, akkor az nem fogja a teljességet magában hordozni. Egyesek úgy gondolják, hogy egy megvásárolt könyv elolvasása megspórolja számukra azt a fárasztó utat, hogy a külömböző nézeteket saját magukon megtapasztalják.

Valójában nem léteznek pénzzel megvehető, előre megkomponált gondolatok, ugyanis ezzel lelkemről még távolról sem tudom levenni azt az izzadságos és félelmekkel teli erőfeszítést, amivel a valódi,átélt felismerés jár. Ha már elkezdi a lelkemen keresztülvezető útját akkor már nincsen árucikk jellege.
Szeretettel: Julianna

2010. március 4., csütörtök

Hétköznapi csodák


Angyali örömök és vonzások...

Nem is olyan régen történt amit most megosztok veletek. Bejelentkezett hozzám egy lány és amikor eljött majdnem sírt olyan szinten sokkos állapotban volt. Elhagyta a barátja, a szerelme és most szóba sem áll vele pedig már házasságot, babát terveztek.
Már raktam is ki a kártyát, hogy megnézzem a jelen helyzetet,nagyon kíváncsi voltam én is. És valóban szorongás, félelem féltékenység jött ki mind a két részről. Megnéztem a srácot is majd az érzelmeit és a jövőt. A jövőben halványan ugyan mutatkozott, hogy együtt lesznek de ezt a jelen lapokat mutató kártya egy cseppet sem erősítette meg. Közben a lány mondta, hogy hallotta hogy van nálam szerelmi kötés is és ő kérné minél előbb. Nem számít, hogy mennyi idő pénz és energia de neki ez a pasi kell!
Hát jó, ám legyen! De csak tudtam volna, hogy akkor mit vállalok be mert esküszöm, hogy életem egyik legmacerásabb kötése volt, de így utólag: megérte! A lány fizetett elment de nem telt bele pár nap már hívott is, hogy jelentkezett nála srác, hogy nem tud nélküle élni, hogy szereti stb. lényeg az, hogy kibékültek. Na gondoltam, hogy ez gyorsan ment de sajnos alig telt el ismét két hét megint jött a lány, hogy nagy baj van mert a srác meg berúgott valamelyik éjszaka és megint szakított a lánnyal, meg egyébként is dührohama volt stb. Mondtam, hogy tegyünk már a fickóra egy jó kis fixáló, békítő kiegyensúlyozó energiát mert az legalább lenyugtatja és akkor nem fog ennyire hullámozni. Így is lett: megcsináltuk teliholdtól fogyó holdig és akkor ismét kibékültek. De a srác még mindig sokat kötözködött, dührohamai voltak. Ekkor hozta el hozzám és beszélgettem vele kicsit valamint jósoltam is neki.Utánna még volt nálam párszor a lány és mindíg a következő lépcsőfokon dolgoztunk most ugye azon, hogy összeköltözzenek esküvő baba stb. Még egy termékenységi naptárat is készítettem a lánynak amikor teherbe eshet. De egy idő után a lány eltünt, nem is értettem, hogy miért. Elég sok idő eltelt már éppen írni akartam neki amikor csörgött a telefonom:
Szia, Klaudia vagyok! Szeretnélek meghívni egy kávéra valahová, beszámolni valóm van!
Rendben. Mondtam és izgalommal vártam a találkozót mert kíváncsi is voltam, hogy hogyan alakultak a dolgai az elmúlt fél évben.
Akkor ért a legnagyobb meglepetés amikor megláttam:hatalmas pocakkal, mosolygós arccal jött elém kipirulva! Melegen átölelt és bementünk a kávézóba. Leültünk, rendeltünk majd rám nézett és ezt mondta: a hatodik hónapban vagyok! Gratulálok! Mondtam...erre ő:ez még mind semmi! Majd kotorászni kezdett a táskájában és elővette a fényképeket és elkezdte kipakolni nagy büszkén az asztalra: összeházasodtunk! És ezt mind neked köszönhetem! Köszönöm!... Néztem az esküvői fotókat, hát én esküszöm, hogy olyan szép és boldog menyasszonyt még életemben nem láttam.
Majd egymás nyakába borulva sírtunk és nevettünk!
Azóta már tudom, hogy a leglehetetlenebb helyzetből is lehet csoda! Hétköznapi csoda.....
Julianna

2010. március 3., szerda

Üdvözlök és szeretettel köszöntök mindenkit.
15 éve foglalkozom szerelmi kötésekkel, oldásokkal és ezalatt az idő alatt nagyon sok tapasztalatra tettem szert a témában.
Annak idején mikor kezdtem csak a hagyományos technikák volták, olyanok amiket az ősi boszorkány nagymesterek ránk hagyományoztak. Egy idő után azomban ezek már kevéssé hatékonynak bizonyultak és lehetett érezni, hogy kell valami több az embereknek és a kötés tulajdonképpen csak grátisz mert nem is ezzel van a probléma hanem a következővel:
Míg annak idején az emberek csoport szellemben éltek sokkal könnyebben lehetett őket manipulálni, most azomban a tudati lélek korát éljük és mint egyén és ego olyan önálló szuverén egyénné fejlődtünk, hogy, elkezdtük a sorsunkat a kezünkbe venni és megvalósítani. ( Lásd a Titok című film sikere stb.) Sőt! Ez már alap követelmény is a ma élő embereknek vagyis a magasabb szellemi hatalmak ezt várják tőlünk.
Nem vagyunk már olyanok mint a szamarak akik engedelmesen bólogatva lépkednek az orruk elé kötött répa után. Hála istennek!
Viszont ennek az lett az eredménye hogy sokan a felrakott kötéseket ledobták és ilyenkor mindíg ujra kellett telepíteni a vortexeket, vagy egyszerűen csak felülírták programot és kitört itt is az anarchia. Sok esetben tehát nem működött a szerelmi kötés és nagyon nagyon macerássá, sok munkával járóvá vált és sok mágus emiatt föl is vitte az árát.
Sokat gondolkodtam ezen a problémán és a válasz tulajdonképpen adta a sors hiszen azok akik kértek tőlem ilyen irányú segítséget egyre töbször hívtak, irtak, kerestek meg vagyis az egész elkezdett egy nagyon komplex dologgá alakulni. Emellett az égiektől is kaptam sok segítséget abban ,hogy mire van szüksége az embereknek….Így született meg a szerelmi harmonizáció!
Mivel sokkal több a hölygy aki felkeres a program pontosan a hölgyekre szabva lett kidolgozva.
Úgy gondolom, hogy minden nő egy kicsit boszorkány is valahol a szó nemes értelmében azaz egy értékes, ösztönös, nagy tudású istennő!
Ám ezt az istennői mivoltot mások is és talán mi is sokszor elnyomtuk magunkban.
Pedig csak emlékeznünk kellene arra, hogy kik vagyunk valójában.
Megtanulni, hogy ne függjünk senkitől érzelmileg és ezáltal egy erős és független pozícióból tudjunk dönteni életünk eseményeiről.
Megtanulni a vonzás törvényét és a szolgálatunkba állítani és használni.
Ebben tud segíteni a szerelmi párkapcsolati harmonizáció,amiben van mágikus segítség is bőven viszont nem köti meg nem manipulálja a szabad akaratot. Segít, ad egy hatalmas erőlöketet és tényleg lehet érezni, hogy beindulnak az energiák és elindul a megvalósulás.
Ami a legfontosabb, hogy ha valakit elvállalok akkor végig mellette vagyok amíg kéri és segítek (hiszen ez a dolgom) így közös együttműködéssel megteremtjük az életedben az álmaidat..