2010. december 14., kedd

Ha elhagyna: szerelmi kötés a kedvesre?!

Míg annak idején az emberek csoport szellemben éltek sokkal könnyebben lehetett őket manipulálni, most azonban a tudati lélek korát éljük és mint egyén és ego olyan önálló szuverén egyénné fejlődtünk, hogy, elkezdtük a sorsunkat a kezünkbe venni és megvalósítani. Új utak
15 éve foglalkozom szerelmi kötésekkel, oldásokkal és ezalatt az idő alatt nagyon sok tapasztalatra tettem szert a témában.

Annak idején mikor kezdtem, csak a hagyományos technikák volták, olyanok amiket az ősi boszorkány nagymesterek ránk hagyományoztak. Egy idő után azonban ezek már kevéssé hatékonynak bizonyultak és lehetett érezni, hogy kell valami több az embereknek és a kötés tulajdonképpen csak grátisz mert nem is ezzel van a probléma hanem a következővel:

Tudatosabb élet
Míg annak idején az emberek csoport szellemben éltek sokkal könnyebben lehetett őket manipulálni, most azonban a tudati lélek korát éljük és mint egyén és ego olyan önálló szuverén egyénné fejlődtünk, hogy, elkezdtük a sorsunkat a kezünkbe venni és megvalósítani. (Lásd a Titok című film sikere stb.)
Sőt! Ez már alap követelmény is a ma élő embereknek vagyis a magasabb szellemi hatalmak ezt várják tőlünk.
Nem vagyunk már olyanok mint a szamarak akik engedelmesen bólogatva lépkednek az orruk elé kötött répa után. Hála istennek!

Viszont ennek az lett az eredménye hogy sokan a felrakott kötéseket ledobták és ilyenkor mindig újra kellett telepíteni a vortexeket, vagy egyszerűen csak felülírták programot és kitört itt is az anarchia. Sok esetben tehát nem működött a szerelmi kötés és nagyon-nagyon macerássá, sok munkával járóvá vált és sok mágus emiatt föl is vitte az árát.

Sokat gondolkodtam ezen a problémán és a válasz tulajdonképpen adta a sors, hiszen azok, akik kértek tőlem ilyen irányú segítséget, egyre többször hívtak, írtak, kerestek meg vagyis, az egész elkezdett egy nagyon komplex dologgá alakulni. Emellett az égiektől is kaptam sok segítséget abban, hogy mire van szüksége az embereknek… Így született meg a szerelmi harmonizáció!

Mivel sokkal több a hölgy, aki felkeres, a program pontosan a hölgyekre szabva lett kidolgozva.

Úgy gondolom, hogy minden nő egy kicsit boszorkány is valahol, a szó nemes értelmében, azaz egy értékes, ösztönös, nagy tudású istennő!
Ám ezt az istennői mivoltot mások is - és talán mi is - sokszor elnyomtuk magunkban.

Pedig csak emlékeznünk kellene arra, hogy kik vagyunk valójában.
Megtanulni, hogy ne függjünk senkitől érzelmileg és ezáltal egy erős és független pozícióból tudjunk dönteni életünk eseményeiről.
Megtanulni a vonzás törvényét és a szolgálatunkba állítani és használni.

Ebben tud segíteni a szerelmi párkapcsolati harmonizáció, amiben van mágikus segítség is bőven, viszont nem köti meg, nem manipulálja a szabad akaratot. Segít, ad egy hatalmas erőlöketet és tényleg lehet érezni, hogy beindulnak az energiák és elindul a megvalósulás.

A legfontosabba harmonizációban, hogy közös együttműködéssel teremtjük meg életedben az álmaidat.

Baksai Julianna

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése